Loading...
Loading...

A részletekről Farkas Zoltán magyarországi tudósító kommentárjában hallhatunk.
visszámít egy bankrablás egy bankalapítás trosszembe,
érdelé bítska makszíber, tolbrecht, kódosok előtti, műzor avjávam.
A kérdés arszúgaja, ahhoz hogy valaki bankotalapítsan,
sokszorosan többet kell bűnözni, emint egy mezei bankrablónak.
Hám nellatógassuk, va reverej el régi bölcserségnek.
Időzünk inkább egy kicsit a bankrablásnán,
még pelig annak újkori változaltánál,
abit nem fegyverrelkövetnek el, hanem fejérgal léros módon,
a kapcsolati tőkepi aztánásával.
Történt ugyaniskögyel egyik legnagyom magyar pénzintézetet,
az MKV bankot egyéval a többlék sőben,
a magyar miniszerelnő közelibarátja és a magyar nemzeti bank elnökének egyik rokonakaparindottamek.
Azok, akik a legközele voltak, és hallnak is a tűzhöz.
Ez, hogy fordolhat elő?
A nyilvánoság kizárásával megtéveszésével,
sokak kitervelte szajáztásával.
A több tényet még a 2008-as nemzetvőzi pénzintévásával kezdődött,
ennek övetkeztében az MKV tulajdonosabb,
a bajeris elandezbank csődközeli állapodra került, hállami támogatásatról.
A nyímezbank szanálásállnak egyik rágyéterre az volt,
hogy ő maga is járó jól hozzá, pénzintézetének renbetéteréhez,
nem csak a profizőtők pénzét kurságégeze.
Ezért aztán többébde kell segégetel kellett adni a köztük a magyar MKV bankot is,
csak hogy az időtelt múlt és nem a katvevőbb.
Mert ugyan kióhajtan a pénzintévásnak ideény bankot vásárólni pláneveszeségeset.
Mert a magyar MKV bizony keményemveszeséges volt.
Végül a magyar állam, mind a szervőtönött milió eurók szizetett a bankért.
Minden mellett a bajeris elandezbank búcsuzól,
277 milió euróval beszált, magyar leányatőkényének potlásába.
Csak hogy még es nem volt elég.
Ezért az MKV cintén szanány kellett.
Ezt a nem eszeralatott a magyar nemzeti bankvállalta magára.
Ennek egyében létrehozatég szanálló szervedetet.
Ez a leját bebukat híteleg fedezetekén,
vankító legyen a mataportingatlanokat te temes felára vettát.
Többet azot értük, mint a mennyi ért lett volna rájuk vevő.
A szanállást az európai bizorság is ellenőriste és előérta,
hogy a folyamat a bank privatizációjával érieméget.
Ezt csak nem egyéve 2016-30 ők elmegis történt.
A vevők konzorcióman a gyával 120 milió eurót ador a kipúcsolt,
állami segítség játsz szanált vagy bankért.
Ezek szerint jóval többet fizettek értem, mint a mennyi ért a magyar állam,
az MKB-t megvette mi a baj ezzel?
A magyar állam kicsi egy kívül valami vettőpészkap,
de persze MKB részényen ért, mint a mennyi ért megvette azokat.
Viszont, közben költött is lát.
Durván 300 milió euróval fizetetet többet,
a szanáráskorázzat vagyont álljak ért,
mint a mennyit azok akkor értek.
Ezt szintiszt állami támogatás vár lehet,
hogy ennek a veszésének egy részét még lelehet dolgozni,
akkor, hogyha a zingatlan állak megugranak.
Ámenni a sokal nagyobb baj, hogy nem lehet tudni,
vagy legább is nem lehetet tudni, ilyen a tényleges verő.
Mért talán nem mutatkoztak, például?
De hagy nem sősajtót eljük a szatót, és tartattak.
Ezen a múgyén is at voltam, és nagyot néztem, nagyot, nagyot.
Az egyik revő ugyanis egy Luxembor van bejegyettő kealapolt,
amelynek tulajdonasak ént egy idős halkszavú,
india is szingapúriűzlet ember mutatkozadbe,
akí mindeszer udvarias mondatok rosszorítkozat.
A másik revő egy Magyarországom bejegyzet tűkealapolt,
amelyet a sajtótáljékosztató nem a befektetőt képviseltek,
hanem a vezérigadrató.
A harmadik mindeztet is százaljékos részeserézt,
perig egy nyugdia lapszeresztemeg.
Bár a sajtótáljékosztató, többen firtatták,
hogy kik az igadíturajdonasak,
erre a kereperez azt fonták, nem fogjuk ektudni.
Perig az altémit bennefiselóne személyéből derültit,
hogy mennyire stabirabang.
Például képesek erre a ratulajdonasok,
hogy bajesetén tűkét emelyenek benne.
A színen a sajtótáljékosztató megjelentvel őkés kiszerűik,
erre ők bizony, nem tudtak meggyőzni minket.
Ott a sajtótáljékosztató, többen arra tippeltek,
hogy az MkB, a Magyarmini szerelnek érzeket ségébe került.
Nem közvetlenül, hanem egy két varátíüzet embervévén.
A másik típikus tipp az volt, hogy az eladó is a vevő végsősoran ugyanaz.
A Magyar nemzetiban kellnöke, netán az ő barátja a rokona.
Egy kívül szervezesz a títkolózás, nem is hagyta a nyiban is víroságra ment,
hogy megtügy a palójában kia végsőtulajdonas.
Arra hivatkozott, hogy a transakció közpénzeket érint.
A pertastán több fordulóval meg is nyertet.
Talán ezért, talán más megfontalásból,
a végsőtulajdonasok idővel felfezettékvalúkat.
És kikök, igazolódott a gyanohogyben fenteszek.
Bizony vastagodni, igazolódott.
Először valóg álldám az MKB vezéri gazgatója jelentette,
hogy megszeresztel részvények tiszázalékát, a Luxemburg-i alaprévém.
Márperig ő a Magyar nemzetiban kell nökkének, kedvenc kádere.
A szalálás keddetekor még jögybanki a lelnök volt,
vagy főnök e az MKB-érre teleportálta.
A másik megmutatkozó vevő pedig a jögybanki elnök közelírokona,
cintén bancár.
Ő húszázalékot kaparintat meg.
Ezen nyilván valóval vát, hogy az MKB,
a Magyar nemzetiban kell nökkének befolyása alákerült.
Egy régi kázer és egy rokon hát téterével.
Az igazi meglepetés az omban nem ez volt, hanem azt,
hogy június elsőén a Magyar bagán tűke alap,
a miniszer elnök közelíbarátja,
a mészárosülőrinc idányitása alákerült.
Kütáltalában minden felé a kormányfőstró manjának tekmintik.
Ténk, hogy ő orvánviktor iskolatása földi,
etelekszont szégyen, mondhatni mindenese.
Hatalmas vagyon a vamp,
miközben orvánviktornak a vagyombe elvallása szerint,
alig van bármi megtakarítása.
Hogy a mutatnábe, mészároslőrinc cedzoltán.
Nagyon egyszerű szavakkal, ő a legjósabbban gazbagodó magyar.
Eredeti szakmája szerint gászerelőt,
most nagy válalkozók felszsút polgármesteret,
a helyi elvanalberi focishopat fültámogatója.
A magyar miniszerelnek is felszsútom focizott,
itt van takaros házott elke,
a portályas szomszétsállgában pedig saját stalyonyavon.
A mely több néződ képes vefogadni,
mindenány lakosra a kis teretül isnek van.
Mészároslőrincs nyaklónélkől kapta a zsíros államinek bizásokat.
Tégei profitjából hatalmas bíztokokatvásárólt meg,
gazbagodására jelentző,
hogy 2013-ban már a 80-80-ig legozagabb magyar volt.
2022 milíó eurós vagyonával.
Idén azonban már hatalmas átugrott előre
az ötödik helyrelépet fel,
majd nem 400 milíó eurós vagyonnál.
Üféren szírozal kormányhoz hűsaito egy részét,
egyik érdekesége pedig közre működött a legbefogyásosabb
ellenzékin napilat a néfszabadság megszüntetésében is.
Mészároslőrincs a befogyását az ötödik legnagyobb
magyarbankra is kitérjeszette.
Annak megállapítását,
pedig ezek után bizuk a hallvatóra,
hogy magyarországon minhezebb,
pankotra bólni, majd pankot alapítani.
Aztorszük vágnám rá sételmesem.
