Loading...
Loading...

Serényi Péter tudósítása Budapestről, Kiss Kata kérdezte.
Pontos az adatokat, még nem tudok mondani, hogy a másterz világbajnokságon,
amelynek a záró, ün nepélye holna pestereszt, aktualis, budapesten a margit-tiketen,
harmint arany, 24, és 21 bronzéremmel állnak a házigazda magyar versenyzők,
a különböző korostájuk réven, nagyon sokan voltak érdekeltek ebben a versen sorozatban,
és azt kell mondanam természetesen, hogy az összesen 75 dobokós helyezés már is azt jelenti,
hogy az utódok, az idősebb, a veteran versenzők is mert dolgak a vizesporták,
nagy nagy és rendtívül, eredményes, hagyományajósz.
Egyébként tényleg egy öthetes csodás vizit parádi záról holna peste,
mert, úgy jeljós, jóljós, tizen 4 díken kezdőtt a rendes világba jnoság,
aztán ugyan volt néhánynap szünedde aztán követtestek,
a veteranok a mászlens világba jnoság résztrevöj,
jellemző, hogy mindenki mennyire elégedet a házigazdák munkájával a szervezésheve,
rendezéshele egy játalanak körülményekkel,
hogy húlió szímalió ne, a nemzetközi úszós szövecség,
nyolgz van egy eztendős, éppen egy hónapal Budapest,
egy hónapal ezzelőtt Budapesten, újabb négy évre megválasztott elnöke,
egy urugváj, uriemberről van szó, azt nilatkost a tegnap,
a Magyar távűra tírodának, hogy Magyarország csodátzett azal,
hogy rövid két év alatt kialakitott a versencint helyeket,
és megszervezte a világbajnokszágokat.
Azért volt fontos kihánksújozni a rövid két eztendőt,
mert eredeti leg a 2021-es világbajnokszág rendezés jógát nyertel Magyarország,
aztán a mekszikói, guadala hara, anyagiokok miatt visszalépet a rendezéstől,
és akkor lett beúgró ténleg bőkét évvel ezelőt Magyarország,
és vadolatújus szodákat kellett építeni, régius szodákat felújítani,
és egyáltalán megteremteni azokat a körülményeket,
amelyek a világ harmadi kleg fontosabb sporteseményének házítazdasággáuzuk szükségeszek.
Négy Budapesti és egy balatom küledi helyszín volt,
terepet a verseny programban sok százerezre néleveszték a különböző versenyeket
júrius második belébe la rendes, és most algusztus közepén a mástes világbajnokszágban.
Jellemző egyébként, és nem akaram sok számval húndatni a haagatókat,
hogy a mástes világbajnokszág népszerűségét misem jelzi jobban,
hogy éppen tegnap a váltó versenyekre kerüldsor,
hamsző az a vakülönböző korcsaportokban,
és ezer 50% 4% 2% uszója a jobban a medencégben.
Egy lépésre van már a videoton fudbal csapat az Euroliga csaportkörétől van remény.
Hát valami, teszem valami, és nem csak mi mondjuk,
hanem nagyon sok magyar fudbal szakértő,
és állítsamek telmészetesen a szórkolók is eszeretnék,
van egy favorzásos port napilap internetes kiadásában,
ahol a voksoló 3-4 része arra szavazott,
hogy a videoton ott le az ősi csaportkörben,
a második számó erópai kupa küzdelemben az Euroligaban.
Ennek a dedulátásnak az azokak,
hogy csütörtökön este belgrátban a papszizán nagy átott a székesveérvári együttes,
és tennek biztatulnak mondható 0-0-lás eredmét harcolt ki.
Szó szerint keréteni ezt a ki harcolást,
mert egy elég keménymetsről volt szó,
egyik csaport semmi átott igazán góra a törülen,
nem a támadó játékot erőtették,
hanem inkább a védekezésre fektették a angsúgy,
ennek lett az a vége, hogy nem esetgól,
természetesen a pár tizánnak,
amelyik papironazért erőssebb és esélyessebb csapat,
legalábbis ennek tűnt a párosítás kialakitásakor,
tehát a pár tizánnak is maradt esélye,
hogy a Magyarország gyűvő csütörtök ilyen visszavágon,
ki harcolja a csaportkörbe jutás.
Egyébként hanál futval,
akkor az elsőztájük vajnokság is,
zajlik, még pedig a holnapi ünnepropra való tekintettel,
már csütörtök óta,
a ferencváros kettőnúra megverte a szombat,
hely csapatát is tegnapeste,
a debrecen, régi nagcsapatrólanszom,
megszerezte idejelső gyűzelmét,
ez a hatudik portuló, amik most zallik,
a vasaszt verték, hazai pályán simán 4-1re.
Nincs megállás úgy csinik egyik nagy sportesem én követi a másikat.
Így van, mert hét hőtől egyéptom van,
5-s a világ vajnokság veszrektön,
hozzátezem, hogy amikor 5-sárólesik szó,
akkor természetesen Magyarosszágon minden sportbarát
noztalgi ázik, és olyan világ nagcságokra a felejtetetlen,
tehát a fantasztikus portemberek remlékezik,
mint amelyen például Balcso András volt.
Ezúgyan már nem az az 8-s a mét Balcso és őzött,
és amit akkoriban meg ismertünk,
de minden esetre nagyizgalomatekint,
mindenki tizenkét Magyar versenző egyéptom szereplésellé,
tizen indulnak egy egy versenyszámban egyéni ben vagy váltoval,
és ketten akik dubbláznak, mert de mert ergérge,
ifjutett, ségről Balcso és Alexei,
ezt tamarok két, két versenyszámban érdeket,
egyéni benis és megyes váltoban, és rajtozálnak.
Ugyanakor, mert én egyikesemény követi a másikat,
az univerziább érei sorra kerülítval,
ahol Magyarország és Australia,
én utantaibanon.
A egyetem isták nagy nagy világ játékáról van szó,
a magyar csapat rendkívül néhez 141 versenző képviserelsz.
Tizenkét, tizenkét, portákban vagyunk érdeketek,
és a vizilabdázók szokás szerint már az indepés megnitú előtt,
megkezdték versenkéseket, mind a férfi, mind a női csapat
1917, 1917, golt dobott kanadának és jappánnak,
a férfiak csak hármat a hődyeck hatot kaptak
a 19-talállat ellenében tátskikeresen kezdőtt az univerziábbé.
Kammerer, zoltán 30-9 céves,
ugyan szidniben az olimpián már találkoztunk vele,
és a kivelokkajakos 30-8 cadik világ versenérekészül.
Így van valamelyik napilabbban azt írták a kajaks port,
de azt is mondhatám a magyar spot élőlegendájáról,
hogy egyszerűen elnyűhetetlen,
azt nilatkozta a jövő éten szerdán,
a cseország irátsítsében kezdődő világba innoxágra készülődőben,
hogy egyszerűen képtelen a baagnyan versenzést,
magyar szeretni a kajakot,
és szó szerinteszt mondta azért ez jellemzi az érzésére,
hogyha miniszter elnökkén dolgozhatna, akkor semmi lenne boldog,
a vembe tényleg háron szoros olimpiai bajnokról vasszó,
aki nyert három világba innoxára nyérmet,
és hét szeres erópa bajnok,
és valóban szidni volt élete csúcsbondja,
mert hét szeres olimpiai bajnokrát kettő ezerben,
a négyes tagyaként életes torsz botont, társaként is,
most háromi fű partnerével készül,
a kajak egyesek ezerméteres versenzámára,
klasszikus, magyar szempontból minden képen,
hagyományos a sikeres versenzámról vasszó,
ebben szeretni, tovább gyarapítani sikerre írme is számáll.
